Enyém mégis másé

Milyen jó nap már az, amelyiken elvisznek aquaparkozni egésznapra, két haveroddal meg lehet őrülni egy hülye csúszdán, lehet halálfélni egy másikon, strandfocizni, palacsintát enni (tudom étrend fail :D) és mikor fáradtan hazaérsz otthon iszonyat finom bolognai vár és belépő a szigetre az asztalomon. Mégiscsak elég szerencsésnek mondhatom magam.

Amikor megmozdul valami a fejemben, mint most például, egy film hatására, és beszélgetnék valakivel, akkor nincs senki. Mármint nem anyukámhoz akarok átmenni a szomszéd szobába, hanem valaki mással. És este 11, de hiába a net ami mellett ülök, nem köt össze valójában senkivel. Hiába is mennék fel fbra tudom, hogy nincs kivel belemenni egy esetleges éjjelbenyúló beszélgetésbe, és tudom azt is, hogy nem fog rámírni senki pont ilyenkor.

Van itt ez a blogizé, itt beszélgethetek magammal. Wow. Fasza tényleg. Itt nem fogok. Ez arra jó, hogy amit most ezzel az egésszel kapcsolatban érzek, most leírjam. Ez maga nem sok. Rájöttem, hogy egy dologról mindig csak egyvalakinek esik jól beszélni. Elmesélni egy sztorit újra meg újra másoknak, idegesít, mintha folyton ismételném magam. Pedig más először hallja. De egy téma is, valakivel beszélek róla, aztán az ki van lőve, ha legközelebb beszélek vki mással, vagy akkor, egyszerre több emberrel, akkor más kell. És nincs annyi témám.

Sokszor ezért nem tudok miről beszélni. Ez is fura. Időről időre előjön, hogy vkinek a "társaságára" vágyom, vagy legalább társalgására. Ezen esetek legtöbbje olyan, hogy nem valósulhat meg, ilyen-olyan okok miatt. Nincs az a net, amelyikkel beszélni tudnék velük, amikor szeretnék. Ilyen ez. Túl van értékelve, overrated, ennyi.

A végeredmény ismét az, hogy emésztgethetem magamban, illetve el is felejthetem, hisz mit filózzak (:D) magamban annyit. Majd hátha vmi jó pillanatban keresztezzük egymás útját vkivel. Hátha.

Első benyomásos írást szeretnék kerekíteni, ezért benne van a pakliban, hogy előjön kicsit a borús oldal. Talán már írnom is felesleges, hiszen ez velem jár. De mégis, ha valami véget ér (lol közhely) akkor mégiscsak az elmúlással összekapcsolódó negatív érzések jönnek elő. Aztán szép lassan minden rózsaszínűbbé válik, majd fél év múltán már csak a szép emlék és úgy várjuk majd a kövit.

Hát egy hét nem sok. Ilyenkor nagyon kevés, inkább egy napnak tűnik, melynek órái oly gyorsan haladnak el, mint a csiga számára a balatoni töltésen robogó gyorsvonat. Egy nap egyből ki is esett mert egész nap esett és úgy esett, hogy semmit sem tudtunk cisnálni. Egy foci egy hétre, szerencsére több fürdés a Balcsiban, hidegben, fasza hullámosban és a végén hűsítő nagyszerűben.

Félórás séta Sóstóra, visszafelé 5 perc :D 40 fokos melegben ki Siófokra, aztán odaverés :) A tavalyi évben bevált "házikoktél" plusz pár sör. Rengeteg ökörködés és röhögés, butulás, lazulás. Egy meccsel pingpongbajnoki 3. helyezés XD

Először diszkózás '42 óta, mert már tisztában vagyok zenei beállítottságommal :D Ja és reppeltem is. Bejött. Furcsa dolog, hiszen gyakorlatilag több, mint egy éve állandó társaság alakult ki "körülöttem", vagy kerültem én bele, és éles váltással jön egy másik, akikkel már régebb óta, de mindig csak egyszer, ilyenkor. És persze 1-2 új arc, meg kicsik, ilyesmi. Talán jó lenne kicsit többször, hiszen elmúlik egy év, és azalatt semmi, egész más világ, valahogy mehetne ez kevésbé "durván" is. Nehéz dolog. Ahogy mondom "már annak is örültem, ha ma egy haver ráért". És bizony.

Viszont akkor is király volt durván örökké :D Új dumáktól kifeküdtem és át is vettem :D Elfáradtam, leégtem, minden szempontból :D Egy hét. Egy pillanat alatt elrepül. És aztán csak kapkodhatsz utána, még akkor is ha tudod, hogy lesz még. Bár, ki tudja. Sajnos az idő az halad. Egyre "érdekesebb" lesz. Vagy nem. Lehet, hogy annyit mégis kérhetünk az égtől, hogy egy hét erejéig megálljon az idő. Legalább mi ne tudjunk róla, hogy ki mennyi meddig, mióta. Mert itt nem az számít.

Sokan sokféleképp elsütötték már a "sehogy se jó" feelinget. Van olyan, hogy valahogy jó lenne, de képtelen vagy elérni, hogy bebizonyosodj arról, hogy tényleg jó-e, és inkább maradsz a "nem olyan rossz"ban, amiről viszont érzed, hogy "nem is olyan jó". Ennyi megfoghatatlan izé után talán hagyhatnám is az egészet a francba. Annyiszor annyiféleképp előkerült már, és még elő fog. Mi lesz az a katalizátor, ami elindít valamit? Hol van, milyen körülmények között jöhet el?

Néha szánalmasnak, vagy csak ide nem valónak érzem magam. Ez nem úgy megy, hogy gyere aztán hopp, egycsapásra megy minden ami eddig soha. Könnyű is lenne. Felismerni valamit, majd megismerni, végül megfejteni. Hosszú folyamat, van akinek sosem sikerül, van akinek egyből, mert vagy levágja az utat, vagy szimplán képes arra, hogy gond nélkül átugorjon egyik pontról a másikra. Engem, jelen formámban vagy meg sem látnak, vagy kiröhögnek, vagy azt mondanák, de aranyos, lehetünk barátok. Ez vagyok 2010-ben. Szevasztok b.zmeg.

Vannak dolgok, melyek túl nagyok, hogy megragadjam őket, a lényegüket, és írjak belőlük valami kivonatot ide, ha úgy gondolom. Ellenben vannak apró dolgok, melyek egyszerűségüknél fogva talán még jobban megtalálnak a világ összetettsége és bonyolultsága közepette.

Tegnap a metróra vártam, álltam a peronon, és egy galamb sétálgatott mellettem az oszlopok között. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak rajta, megszoktam, hogy kint a köztereken annyi galamb van, már fel se tűnnek igazából, na de a metróban. Van egy bejárat aztán egy hosszú lépcső, majd kétfelé ismét lépcsősor. Hogy talált le ez a galamb? Nem tudom, de vicces volt. Mellesleg kincsesbánya kaja szempontból, az összes várakozó utas által elszórt morzsák. Hát igen, ez volt a még felfedezetlen újvilág, és az aranyváros a conquistador galambnak... :)

Más. Mozgalmas hosszú hétvégén vagyok túl, valahogy így kéne tolni nyáron. Persze zseton kéne hozzá. Péntek piknik a szigeten, szombaton akác+vb+José+after az árpádhídnál az emberi fogyasztásra alkalmatlan tequilával. A pénteki volt a top azt hiszem. A Dömés-Cultusos produkció nagyon nagy volt. Vasárnap gösser-debütálásos meccsnézés Argentin sikerrel, hétfőn pedig derült égből ért a Derültégből. Nem hallgattam őket igazából sosem, de élőben elég jól hangzott, sajnos ÁdE reppjéből nem értettem kb. semmit.

Közben megy a vb-blog, a torna kevésbé szórakoztató, annál jobb az eredmények alakulása. És most már 1-2 saját írásommal is elégedett voltam. Sajnos Argentína és Spanyolország egy ágon van, így egyikük biztosan nem éri el a döntőt, ha túllépnek a negyeddöntőn. Focik vannak kilátásban még, bár még semmi sem biztos.

Az elmúlt hetekben baromi rossz passzban voltam minden tekintetben. Kedv abszolút semmi, semmihez, se edzeni, se iskola, semmi. Ültem otthon azt gép kb. Ehhez jött a remek időjárás, szintén leb*szta a morált 0-ra, pluszba jött egy középfülgyulladás - egy éjszaka jóformán alvás nélkül és még egy pár óra fájdalom.

A másik ami aggasztott a gépírás volt, így két héttel az év vége előtt egész féléves teljesítményem 1 azaz egy db karó volt. Azonban lassan kezdett fordulni a szerencse, megérkezett a jóidő, kedden egy 3ast és a tanárnő jóindulatából egy 4est szerezve megmenekültem, csütörtök teremfoci, péntektől indul a vb, szombaton focitorna várható.

A pozitív energiák hatására egyenesbe jöttem, szóval jóságvan. Ma átmentem lightosan katasztrófaturistába, lementem a rakpartra megnézni a kis dunai árvizet. A hajóállomás most kissé alkalmatlan az utazásszervezésre, de még a kettes villamos sem járt az adott szakaszon, így végigsétáltam a Duna fölött a síneken egy rövid távon és nézegettem a természet erejét.

Most már jó meleg van, szombaton minimum 35 fok lesz, szóval érdekes lesz a foci. A csapat sülve-főve együtt lesz. Ha ha ha... a humorom is a régi :D:D:D

ahogy Yonderboi is mondja, beszéljünk a jó öreg semleges klisétémáról, az időjárásról. Ami néha nem is olyan semleges, főleg mostanában, mert olyan őrült módon változékony és szélsőséges tud lenni.

Ma is sikerült reggel két pólóban és meleg pulcsiban, plusz hosszú gatyában menni, és kora délutánra meg is dögleni benne. Szerencsére el tudtam pakolni a táskámba. - Lám a csattanós válasz, miért hordok táskát a suliba, mikor nincs benne semmi.

Szóval rohadt idegesítő ez. Meleg van, aztán esik, lehűl, ki tudja milyen lesz reggel, de hogy napközben már más, az is tutibiztos. Aztán este persze jön a vihar, majd két napig eső folyton és elhányom magam. Valahogy így megy ez mostanában a jó öreg "semleges időjárással".

Más. Halott Pénz új albuma már pár napja a kezemben van. Nem értek egyet azzal, aki szerint ez inkább Kidobott pénz. Én továbbra is tartom a véleményt, miszerint HP-t vagy szeretik, vagy nagyon nem bírják. Ő ilyen, absztrakt, "avantgárd" hiphopos. Én mindenesetre nagy fan lettem, és az új lemez sem csalódás.

Ugyanakkor meg kell említenem, hogy amint azt ő maga is kijelentette, ez az album egészen más, mint a Fejjel lefelé. És lám, mind zeneileg, mind hangulatban, és még kicsit a flow-ban is mást kaptunk, csak az eszement szövegek maradtak hűen "Halottpénzesek".

Bár egy-egy számban nekem kicsit sántítanak bizonyos szövegek, valahogy picit erőltetettnek hat, és azt is bevallom, hogy a Fejjel lefelével ellentétben, itt nem abszolút favorint szinte minden szám. Akad 2-3 is ami nekem nem jön be annyira, ugyanakkor a trekkek döntő többsége tetszik. A Meleg van ahhoz, hogy várj, illetve az Irányított káosz most így hirtelen abszolút kedvenc, talán még a Farokszendvics is ide vehető.

Összefoglalva tehát, újra merész zenei alapok, de ezúttal egészen más hangulat, az első lemez keményebb, pörgősebb arculata után most egy kicsit "chill-esebb" lazulósabb, dallamosabb az egész. Újra akadnak hatalmas sorok, nem szeretnéjk egyet sem kiemelni a többi kárára. Akinek bejött Halott Pénz zenéje, az szerintem remek kis cuccot kap.

Az elmúlt este kihozott belőlem jónéhány emléket a gyerekkoromból datálható tévénézési szokásokból. Az a bölcs gondolat szállt meg, hogy tényleg szerencsésnek tartom magam, hogy akkoriban, amikor a Cartoon Networkön felnőttem, még néhány az amerikai animáció aranykorában készült régi rajzfilmet adtak. Angolul. Aminek igen nagy befolyása lett a későbbi angoltudásomra. Tapsi Hapsi, Dodó kacsa, Szilveszter és Csőrike, a gyalogkakukk és a prérifarkas, Tom és Jerry. A Warner Bros. stúdiós rajzfilmek olyan legendás rendezőkkel, mint Chuck Jones, Tex Avery és Fritz Freleng. És persze az "ezertorkú ember", azaz Mel Blanc aki számtalan világhírű rajzfilmfigurának kölcsönözte hangját.

Persze a 90-es években már sok újabb rajzfilm volt, de még nem digitális technikával. Ja és persze a fent említettek szerintem "szellemi örökösének" tekinthető Hanna-Barbera rajzfilmek a hatvanas évektől. Yogi Bear (Maci Laci bár én ki nem állhatom ezt a fordítást), a Flintstone és Jetson család, Johnny Quest, Wacky Races és a Top Cat (Turpi úrfi néven futott idehaza). A Scooby Doo-t is néztem de egy idő után annyit nyomatták különböző variációkkal, hogy a végén rohadtul elegem lett belőle, azóta se szeretem. Szóval ezek nálam favoritok voltak.

Persze a 90-es években is jöttek új rajzfilmek, amiket nagyon sokat néztem és szerettem, például a Dexter laboratóriuma, Powerpuff girls (Pindur pandúrok), Cow and Chicken (Boci és Pipi - szintén utálom a fordítást), Johnny Bravo, I am Weasel (Én vagyok Menyus pff), valamint a Swat Kats és a 2 Stupid dogs. Donovan Cook, Craig McCracken, Genndy Tartakovsky, Van Partible néhány nagy név a készítők közül, akik az agyamba égtek, minden egyes epizód után őket lehetett látni.

Az ezredforduló táján készült rajzfilmek nagyrésze már egyáltalán nem kötött le, egyrészt mert már nagyobbacska voltam, és más dolgok jöttek be (elsősorban a sport), másrészt nem tetszettek, unalmasnak, vagy gagyinak találtam őket. Egy-két kivétel amit néztem, az Ed Edd és Eddy, Camp Lazlo, esetleg a Mike Lu és Og meg a Time Squad is idesorolható. És majdnem kifelejtettem, a másik nagy visszatartó erő. A szinkronizálás. Tudom, a magyar szinkronszínészet számos kiváló munkát tett le az asztalra, nálunk ez nagy dolog, de nagyon sokat vesztett a viccek értékéből a fordítás (ferdítés), illetve a béna szereplőhangok. Szóval rühelltem azt, hogy a Cartoon folyamatosan magyarodott, és a végén el is fordultam tőlük.

A Nickelodeon volt az a csatorna, ami kárpótolt, a Rockoval, a Hey Arnolddal, a Fecsegő Tipegőkkel (jólvanna :D) később pedig a Spongyabobbal. Nem tehetek róla, a Spongyabob egyszerűen eszeveszett poén rajzfilm. Néha akkora dumák vannak benne, hogy lefordulok a székről. Szóval az új hullám, a japán mánia, az animék nekem egyáltalán nem jöttek be, abszolút nem voltam sem Dragon Ball, sem Pokémon rajongó, de az igaz, hogy pár részt láttam mindkettőből, így tistában vagyok azzal, hogy mi merre hány méter.

A legújabb rajzfilmek meg kb katasztrófa, semmi köze az igazi rajzfilmekhez igazából, 3D szupermegaakciórobot, hiperűrharc, lézergigakémhős, vagy pedig a számomra már nagyon agybeteg nem is tudom mik.

Egy külön fejezetet szánnék a focis rajzfilmekre, amik gyakorlatilag egyesítették mindazt, amit látni akartam, egyszóval maguk voltak a mennyország :D Sajnos a Pálya Ördögeiről, ami ha jól emlékszem reggel ment vmelyik kereskedelmin, már olyan rég volt, hogy iszonyú halványak az emlékek. De nagyon bírtam, akármilyen idiótán irreális volt az egész. A másik viszont nem volt olyan rég, miután a Minimax este Animaxra váltott, egészen a kezdeteknék indították a Tsubasa Kapitányt, ami valószínűleg az egyetlen anime amiért rajongtam. Egyfolytában néztem, a végén már fejből vágtam az egész japán ifiválogatott kezdőcsapatot :D:D:D

Hát ez lenne a nagy rajzfilmbejegyzés, személyes kedvenceimről, melyekre ma is kedves nosztalgiával tekintek vissza, és ha véletlenül elkapom valamelyiket az egyik csatornán, szívesen nézem akár ma is.

Szombat, kiváló idő, napsütés, szűk kör. Ötfős legyénység kel útra a Margitsziget felé. JackÁ egy bazi táskával, hogy biztosítsa a kényelmet, Zsoc egy kisebb táskával, hogy biztosítsa a hangulatot. Hosszas vándorlást követően megtaláltuk a tökéletes helyet, és piknik mode-ba kapcsoltunk. Egy kis söröcske, egy kis pipácska, közben mindenki rágcsált valami kaját, JackÁ megtalálta hőn áhított kandírozott epreit :) Közben Zsoc ismeretlen trekkeket kezdett a telefonján nyomni, valami pé betűs nagyon amatőr reppes arc zenéjét, dehát nem csoda, hogy fel se ismertem :D Pár óra elteltével átzarándokoltunk a sziget végéig, ahol Riccio és a pipaklub vert tanyát, itt további csipkelődős, néhol perverz viccek repkedtek, és liberális énem is előkerült egy alkalommal, mikor rámjött a szükség. Végül elérkezett a búcsú ideje, mindenki különböző pályaudvarok felé vette az irányt kivéve, az egy darab pesti arc, a kisebbség :D

Nem sikerült másodszor is csodát tenni a divízió I-ben a magyar válogatottnak, a 2008-as sapporói vb-siker és a svájci A-csoportos mese után idén ismét a feljutásért küzdöttünk, de a végén a szlovénok örülhettek. Illetve, legyünk őszinték, mi is örülhettünk.

Sokszor próbálom a pozitívat kiemelni, még ha vereséget is szenvedett egy magyar csapat a nemzetközi porondon, már ha megérdemli. A hokisainkkal kapcsolatban hosszan hozsannázhatnék (micsoda alliteráció :D), talán egyik csapatsport-válogatottunkra sem vagyok olyan büszke, mint rájuk, még ha ez egy kissé "hazaárulónak" is tűnik. A jégkorong-válogatott négy mérkőzésből négy győzelmet aratott, és történelmet írt azzal, hogy egymást követő három mérkőzésen nem kapott gólt. Erre korábban világbajnokságon nem volt képes a nemzeti csapat. Ennek egyik kulcsfigurája az a Hetényi Zoli, aki a legmagasabban jegyzett magyar jégkorongozót, Szuper Leventét kellett, hogy pótolja, és ez a teljesítmény talán jobban leírja, milyen csapatunk is van, mint jópár általam leírt karakter.

Ami azt illeti, a Szlovénok megérdemelték a továbbjutást annyiban, hogy a mindent eldöntő meccsen 110%-ot nyújtottak, mi pedig erre nem tudtunk mit lépni. A korai gól szerencsétlen dolog volt, a második harmadban pedig teljességgel felemésztett minket a folyamatos emberhátrány. A játékvezetésről annyit, hogy több esetben a mieink képtelenek voltak szabályosan megállítani az elképesztő iramba kapcsoló szlovénokat, ekkor jogos büntetéseket osztottak ki, azonban ilyen kiélezett szituációban nagyon sokat számít, ha könnyű szívvel segítenek rá pár kiállítással a házigazdákra.

Úgy vélem, gyengébbek voltunk a szlovénoknál egy A-csoportos szintű sorral. Miközben sokan arról beszéltek, hogy milyen jó, hogy nem jön Kopitar, elfeledkeztek egy bizonyos Jan Mursakról. Nem szabadott volna. A két Rodman és Mursak magasabb szintű hokira képes, mint a legjobb magyar sor, hiába van két Vasunk, Ladányi és Palkovics sem lesz már fiatalabb, kell az utánpótlás.

Kangyal Balázs jól mondta, nem szabad, hogy elvárás legyen a feljutás, jelenleg egy generációváltásra szoruló magyar válogatottunk van, ezt Satorék szép fokozatosan próbálják véghezvinni. Szerintem jelenleg csak egy Aaron Voros-Mihály Árpád-Vas János első sorral lenne elvárható a feljutás, de ez az álom-katergória. Szükség van arra, hogy a fiatalok fejlődjenek, aki nem a Volánban, az lehetőleg hamarosan külföldön, amíg a Mol-liga, vagy ami lesz, nem képvisel egy magasabb szintet. Ez, bár nem egy rossz koncepció, nem biztosítja azt a fejlődést, ami szükséges, ha valóban meg akarjuk újra pályázni a feljutást. Van nekünk Magosink, Galaniszunk, Kiss Ákosonk, Hegyink, Szirányink, akik már kopogtatnak, majd jöhetnek a Háry, Galló, Hardi féle garnitúra legjobbjai. Remélhetőleg addigra már több csarnok lesz, több fiatal jön, akik már színvonalas bajnokságokban játszanak egészen fiatal koruktól kezdve, és egy ütőképes, az A-csoportos feljutásra esélyes magyar válogatott alakul ki.