Amikor megmozdul valami a fejemben, mint most például, egy film hatására, és beszélgetnék valakivel, akkor nincs senki. Mármint nem anyukámhoz akarok átmenni a szomszéd szobába, hanem valaki mással. És este 11, de hiába a net ami mellett ülök, nem köt össze valójában senkivel. Hiába is mennék fel fbra tudom, hogy nincs kivel belemenni egy esetleges éjjelbenyúló beszélgetésbe, és tudom azt is, hogy nem fog rámírni senki pont ilyenkor.
Van itt ez a blogizé, itt beszélgethetek magammal. Wow. Fasza tényleg. Itt nem fogok. Ez arra jó, hogy amit most ezzel az egésszel kapcsolatban érzek, most leírjam. Ez maga nem sok. Rájöttem, hogy egy dologról mindig csak egyvalakinek esik jól beszélni. Elmesélni egy sztorit újra meg újra másoknak, idegesít, mintha folyton ismételném magam. Pedig más először hallja. De egy téma is, valakivel beszélek róla, aztán az ki van lőve, ha legközelebb beszélek vki mással, vagy akkor, egyszerre több emberrel, akkor más kell. És nincs annyi témám.
Sokszor ezért nem tudok miről beszélni. Ez is fura. Időről időre előjön, hogy vkinek a "társaságára" vágyom, vagy legalább társalgására. Ezen esetek legtöbbje olyan, hogy nem valósulhat meg, ilyen-olyan okok miatt. Nincs az a net, amelyikkel beszélni tudnék velük, amikor szeretnék. Ilyen ez. Túl van értékelve, overrated, ennyi.
A végeredmény ismét az, hogy emésztgethetem magamban, illetve el is felejthetem, hisz mit filózzak (:D) magamban annyit. Majd hátha vmi jó pillanatban keresztezzük egymás útját vkivel. Hátha.
