Az elmúlt este kihozott belőlem jónéhány emléket a gyerekkoromból datálható tévénézési szokásokból. Az a bölcs gondolat szállt meg, hogy tényleg szerencsésnek tartom magam, hogy akkoriban, amikor a Cartoon Networkön felnőttem, még néhány az amerikai animáció aranykorában készült régi rajzfilmet adtak. Angolul. Aminek igen nagy befolyása lett a későbbi angoltudásomra. Tapsi Hapsi, Dodó kacsa, Szilveszter és Csőrike, a gyalogkakukk és a prérifarkas, Tom és Jerry. A Warner Bros. stúdiós rajzfilmek olyan legendás rendezőkkel, mint Chuck Jones, Tex Avery és Fritz Freleng. És persze az "ezertorkú ember", azaz Mel Blanc aki számtalan világhírű rajzfilmfigurának kölcsönözte hangját.
Persze a 90-es években már sok újabb rajzfilm volt, de még nem digitális technikával. Ja és persze a fent említettek szerintem "szellemi örökösének" tekinthető Hanna-Barbera rajzfilmek a hatvanas évektől. Yogi Bear (Maci Laci bár én ki nem állhatom ezt a fordítást), a Flintstone és Jetson család, Johnny Quest, Wacky Races és a Top Cat (Turpi úrfi néven futott idehaza). A Scooby Doo-t is néztem de egy idő után annyit nyomatták különböző variációkkal, hogy a végén rohadtul elegem lett belőle, azóta se szeretem. Szóval ezek nálam favoritok voltak.
Persze a 90-es években is jöttek új rajzfilmek, amiket nagyon sokat néztem és szerettem, például a Dexter laboratóriuma, Powerpuff girls (Pindur pandúrok), Cow and Chicken (Boci és Pipi - szintén utálom a fordítást), Johnny Bravo, I am Weasel (Én vagyok Menyus pff), valamint a Swat Kats és a 2 Stupid dogs. Donovan Cook, Craig McCracken, Genndy Tartakovsky, Van Partible néhány nagy név a készítők közül, akik az agyamba égtek, minden egyes epizód után őket lehetett látni.
Az ezredforduló táján készült rajzfilmek nagyrésze már egyáltalán nem kötött le, egyrészt mert már nagyobbacska voltam, és más dolgok jöttek be (elsősorban a sport), másrészt nem tetszettek, unalmasnak, vagy gagyinak találtam őket. Egy-két kivétel amit néztem, az Ed Edd és Eddy, Camp Lazlo, esetleg a Mike Lu és Og meg a Time Squad is idesorolható. És majdnem kifelejtettem, a másik nagy visszatartó erő. A szinkronizálás. Tudom, a magyar szinkronszínészet számos kiváló munkát tett le az asztalra, nálunk ez nagy dolog, de nagyon sokat vesztett a viccek értékéből a fordítás (ferdítés), illetve a béna szereplőhangok. Szóval rühelltem azt, hogy a Cartoon folyamatosan magyarodott, és a végén el is fordultam tőlük.
A Nickelodeon volt az a csatorna, ami kárpótolt, a Rockoval, a Hey Arnolddal, a Fecsegő Tipegőkkel (jólvanna :D) később pedig a Spongyabobbal. Nem tehetek róla, a Spongyabob egyszerűen eszeveszett poén rajzfilm. Néha akkora dumák vannak benne, hogy lefordulok a székről. Szóval az új hullám, a japán mánia, az animék nekem egyáltalán nem jöttek be, abszolút nem voltam sem Dragon Ball, sem Pokémon rajongó, de az igaz, hogy pár részt láttam mindkettőből, így tistában vagyok azzal, hogy mi merre hány méter.
A legújabb rajzfilmek meg kb katasztrófa, semmi köze az igazi rajzfilmekhez igazából, 3D szupermegaakciórobot, hiperűrharc, lézergigakémhős, vagy pedig a számomra már nagyon agybeteg nem is tudom mik.
Egy külön fejezetet szánnék a focis rajzfilmekre, amik gyakorlatilag egyesítették mindazt, amit látni akartam, egyszóval maguk voltak a mennyország :D Sajnos a Pálya Ördögeiről, ami ha jól emlékszem reggel ment vmelyik kereskedelmin, már olyan rég volt, hogy iszonyú halványak az emlékek. De nagyon bírtam, akármilyen idiótán irreális volt az egész. A másik viszont nem volt olyan rég, miután a Minimax este Animaxra váltott, egészen a kezdeteknék indították a Tsubasa Kapitányt, ami valószínűleg az egyetlen anime amiért rajongtam. Egyfolytában néztem, a végén már fejből vágtam az egész japán ifiválogatott kezdőcsapatot :D:D:D
Hát ez lenne a nagy rajzfilmbejegyzés, személyes kedvenceimről, melyekre ma is kedves nosztalgiával tekintek vissza, és ha véletlenül elkapom valamelyiket az egyik csatornán, szívesen nézem akár ma is.
