A dolog elvesztette azt a szívkiöntős, elmeürítős voltát, ami egykor még jellemző volt, ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani, vagy így marad, vagy lesz még ígyse, vagy majd kiderül...
Ami viszont olyan nagy horderejű, hogy mégis posztot írtam neki, az nem más, mint az első reppszám, amiben én magam, mint előadó közreműködöm, B jóvoltából, aki most próbálgatja szárnyait és ügyeskedi össze az első számait. Én meg így 22 éves fejjel, mint egy gyerek rácsodálkozom saját magamra, és furcsán nagy dolog nekem ez a kis apróság is. Persze az, hogy ennek folytatása is legyen nem függhet csak attól, hogy az ismerőskörből pozitív a visszahng, hiszen az mindenkinél úgy van, mégha oly objektívnak is mondják magukat az érintettek.
Az viszont tény, hogy én élveztem, és nekem tetszik, persze minden szentnek maga felé hajlik a keze stb stb. De 1-2 saját számot egész olcsóból ki lehet hozni, és végülis van kedvem is, de azért majd körülnézek előtte. Minden értelemben.