És most sem tudom mit írjak. Annyi, de annyiszor beléptem már ide, és gondoltam, na most írok valamit. És nem. És nem. Nem megy. Nem mintha nem lennének gondolataim, de nem ide. "...és ordítanám, ahogy kifér a torkomon, hogy én másképpen gondolom..." De nem ide. Egyáltalán mire jó akkor ez itt? Több sült ki belőle, mint amire számítottam. Nem dícsérték agyon, de minden jó szó jólesett, a rossz szavakkal meg úgy elvoltam, hát vannak olyanok is. Különösen egyvalaki véleménye esett nagyon jól. Megért pár dolgot a blog, ahogy én is. Félig törött, repedt tükröm volt, ha én úgy akartam, de nem görbe. Erre igyekeztem figyelni.
Úh, mintha valami nekrológot írnék a blogról. Nem. Igazából nincs szó temetésről, halálhírről. Még megvan. Kómában, vegetálva, de itt van. Tőlem függ. Nem mutat meg sokmindent, csak itt-ott befigyel valami. Nem szebb, nem is csúnyább, mint a valóság. Talán letisztultabb, illetve egyfajta leképezés.
Régen írtam, ha valami a napi rutintól eltérő és említésre méltó történt velem. Már rég nem került ilyesmi sem ide. Pedig volt. Nem egetrengetőség, de volt. És szakadatlan gondolkodás. És szakadatlan érzés. És itt vége. Itt végem. Innentől írásképtelenné válok.
