Fél hat múlt pár perccel. Hajnal hasad. Megint keveset alszom a rohadt melegben. Felkelek és kinyitom az ablakot – jer befelé hajnali hűvös levegő. Visszaalszom, majdnem elalszom, de mégse. Azmár mégse járja, hogy Salátás hepöning alkalmával elaludjak... Újra a Nyugatiban. Lassan hazai pálya lesz. Ismerős arcok sziasztooook. :)
A vonatút rendben lezajlott, aztán jött a Budai úti várakozás. Gugesz várakozott ránk, mi várakoztunk Kempör vonatára, majd várakoztunk magára Kempörre, aki a következő megállóból kocogott le pár kilométert, miután a „Tárulj, szezám” nem hatotta meg a MÁV személyszállító kocsijának ajtónyitó berendezését. Nagysokára elindultunk, közben L, ahogy azt elhintette, háttérbe vonult. De ha ő háttérbe akar vonulni, akkor nem aprózza el, gondolt egyet és bement valahova a közeli erdőbe, addig ment, amíg aztsetudtahol lett. Aztán T visszahozta, majd nemsokára megjelent Kempör, és elindultunk.
A strand egész fasza volt, csak az „élménymedence” volt az egész helyhez és a többi egységhez viszonyítva bántóan apró. Viszont volt rajta minicsúzda, amin kitűnően lehetett seggcsontot zúzni. A strand végében rendezték be a Virga fesztivál területét, magyar borok, pálinkák, kaják, ruhák, mindenfélék. Délben a 60 fokban 0 ember előtt fellépők. Szépen eltelt a nap, kis víz, kis napozás, kis strandfoci és röplabda, a homok hőmérsékletéről annyit, hogy több helyen felhólyagosodott a talpam. Jó kis gyros ebédre, mellé hideg sör, később jégkása (nagyonpirosnyelv :D), minden megvolt, ami egy jó kis strandon kell.
Jött az este, kis punnyadás, T kidőlt, én szokás szerint csenben szemlélődtem, Döméék eszmefuttattak (gyönyörűen hibás forma). Jött az éjszaka, minden jött, csak valahogy a Suhancos nem akart jönni. Az előttük fellépő zenekar frontembere látszólag könnyedén ugrált az életfán a fönti és lenti világok között, eközben révedt ordítozással közölte a szellemek szándékát a népnek. A nép szintén transzban ugrált a színpad előtt, csak az volt a probléma, hogy már másfél órája suhancolódnunk kellett volna. Aztán egy és egynegyed órás késéssel kezdetét vette az „exkluzív Suhancos-katasztrófashow” (by Feri). Technikai problémák széles palettáját járta be a zenekar. Nem hittem, hogy überelni lehet a Sziget fesztiválos fellépést a beállást illetően, de sikerült. Cegléden történelmet írtunk. Aztán maga a koncert jó volt, azt hiszem a düreres és az A38-as koncertek jobbak voltak, de ez sem maradt el messze. A végén pedig jött az abszolút bealvás. Részemről majdhogynem állva alvás. A pokrócra túljelentkezés volt, én pedig nem vagyok az a törtető típus. Közben egy dalos menyecske az állva maradt 15 embernek muzsikált, már bőven a késő éjjeli órákban.
Éjjel fél négy körül indult a vonat. Az odaút a megszokott sajátos lelkiállapotomban telt. Amikor iszok, de nem rúgok be (vagyis az esetek 90%-ában) és hazafelé megyek éjjel, az mindig érdekes tapasztalat. Lassú vagyok, alig reagálok, de mindent látok és hallok. És minden maradék koncentrációmmal vizsgálom a körülöttem lévő éjszakai világot. Közben előfordul, hogy szövegeket mormolok, vagy ilyesmi. Ilyenkor úgy gondolom nem vagyok jó társaság, de ilyenkor korábban még sosem voltam társaságban, hiszen egy buliból hazafelé szinte végig mindig egyedül megyek. Úgyhogy közben próbáltam nem lemaradni :P. A vonaton persze nem tudtam aludni, de a maradék energiámat, arra fordítottam, hogy ne mocorogjak, hogy T tudjon kicsit aludni a vállamon.
Az első metrók egyike eljuttatott a Deákig, ahol immár harmadszor váltak el útjaink a három vidéki út végeztével. Újabb metró egészen hazáig. Már csak egy kis gyalogút, és otthon leszek. Megnézem az időt. Fél hat múlt pár perccel. Hajnal hasad...
