Február második hetében meglehetősen felvillanyozódtam annak tudatában, hogy három hónap után első alkalommal hívott be bármilyen cég állásinterjúra. Az, hogy a munka történetesen telefonos értékesítés volt, csak a későbbiekben bizonyult fatális részletnek. Persze beleadtam mindent, sikerült az első kör, sikerült a második, és ott voltam. Életem első valódi munkájának küszöbén. Két napos villámtréning és aztán élesítés, és négy óra - a saját magam számára is megdöbbentő - lelki és fizikai fájdalom.
Nem arról van szó, hogy nem tudtam, miről szól ez. Nem is arról, hogy valójában nem akartam csinálni. Akartam, ahogy a mai napig dolgozni akarok. Írtam egy 100%-os tesztet, tudtam, hogyan kellene majd ezt csinálni. De aztán jöttek a beszélgetések, és megtörtem. Igen, vitathatatlan a saját felelősségem, hiszen időt és munkát fektettek belém, és én nem tudtam ezt viszonozni, de egyszerűen nem ment. A második nap felénél felálltam, és game over.
Hogy pontosan miért? Mondhatnék valamiféle magyarázatot, hogy túlságosan empatikus, és szociálisan érzékeny, valamint nem igazán gátlástalan és manipulatív a személyiségem. A lényege az, hogy számomra ez egy próba volt, aminek úgy mentem neki, hogy meg akarok felelni. Nem sikerült. A munkaközvetítő cégnek biztos egyszerűbb lenne, ha ma is a kommunizmus munkaelosztása működne, vagyis mindenkinek megvan, hogy ezt fogja csinálni, bekerül a "gyárba" és élete végéig ott fog dolgozni. Kár, hogy pont ezért lett nincstelen ezrekből a rendszerváltás után.
Namindegy. Back to the drawing board ugye. Bízom benne, hogy nem kell újabb három hónapig próbálkoznom egy nyamvadt állásinterjúért. Viszont ezek után nem merek már olyan munkára jelentkezni, ahol bármiféle telefonálás van. Najó, talán ez egy kicsit túlzás. De a lényeg az, hogy ugyanúgy próba elé akarok állni, valahol csak van egy apró hely.
Mindeközben a pozitív töltetet a szurkolói torna elsőízben való megnyerése jelentette a magyar NUFC-al, és az a megtiszteltetés, hogy hazavihettem az impozáns trófeát, amely most is a hátam mögött fent csillog a személyes Nemzeti Sport archívumomként szolgáló egyik doboz tetején. Másrészt, ma elkészült a pályaművünk a Pilvakerre, és március elején vélhetően lehet is majd ránk savazni őőőőő szavazni, hogy esetleg ott lehessünk az új márcziusi ifjú költők nagy megmérettetésén, előkelő környezetben, a VAM Design Centerben.
