Azt hiszem, nem vagyok teljesen beszámítható. Jó kis felütés, nem? Lassan odajutok, hogy nem tudom megkülönböztetni azt, hogy mit akarok, mit gondolok és mit érzek. Összefolynak, egybefolynak a dolgok. Valaha azt hittem valódi racionálisan gondolkodó lény vagyok. Nem ment rosszul, néha még dícséretet is kaptam érte. Közben meg könnyű volt eszeskedni, mikor nem volt zavaró hatás. Vagy olyan kevés, hogy amellett vígan működött a ráció.
Könnyebb volt abba a hitbe ringatnom magam, hogy ha nem is mindent, de eleget tudok, hogy elboldoguljak. Ez így ment is, csak épp elrepültek a tanköteles éveim gyakorlatilag 0, azaz nulla meghatározó érzelmi élmény nélkül. És mivel nem volt olyasvalaki, akivel ezt megoszthattam volna, vagy meg akartam volna osztani, az elemzéseim végén rendre a "nincs megoldás" eredmény jött ki. Nem jutottam egyről a kettőre. Ez röviden tömören összefoglalja. Talán könnyű elrendezni annyival, hogy ilyen vagyok és akkor kész. Aztán mi van, ha simán lehetett volna másképp, ha bizonyos dolgokat nem mesélek be magamnak olyannyira, hogy azt elfogadjam törvényszerűségnek? Sosem tartottam valami nagyra magam. Egy dolog a szerénység, egy dolog az önkritika, aztán van, ami már nem az.
Túl sok teher került a saját nyakamra úgy érzem. Sokat kellett "magamat nevelnem", de annyira féltem a külvilág "káros elemeitől", hogy túlságosan is bezárkóztam. Persze így utólag több erény is kikerült ebből a halmazból, vagyis mondjuk úgy, valaha erénynek számító dolgok. Régimódinak érzem magam. Körülnézek, és elképeszt a látvány. Ami valaha alapvető, tiszteletreméltó tulajdonság volt, azon mára röhögnek, és már-már azt hiszed, te vagy a nem normális. Ami végtére is igaz lehet, hiszen ha ma az a norma, amit látok, akkor vállalom, hogy nem vagyok normális, egyúttal ajjaj...
Mégis tele van az életem hiányosságokkal, és amennyiben az időre bíztam dolgok megoldását, úgy az idő szembeköpött. Tudom, hogy sokmindenről én is tehetek. Sőt, talán én több mindenről tehetek, magával a tehetetlenséggel. A mozdulni, szólalni képtelenséggel. Talán valamelyest javult a helyzet az utóbbi egy évben. Sőt miket beszélek, biztosan javult. De lehet, mégis életképtelennek bizonyulok. Nem látok a jövőbe. Nem tudom, mi lesz. Jöhetnek jobb napok is.
