Ha a mai nap nem is hozott sok izgalmat, egy érdekesség erejéig mégis billentyűzetet ragadok. Ma már tudtam, hogy az első 2 órám elmarad, szóval felkeltem, és a) T közölte, hogy esik, miközben b) kinéztem az ablakon és láttam, hogy esik, tehát c) rájöttem, hogy biztosan esik. Ugyanis, amennyiben T nem befolyásolja a látóidegeimet, illetve az agyam adekvát területeit, ez két egymástól független forrásnak számít, így már biztosra mehettem.
Kérdéses volt, hogy érdemes-e bemenni esőben, úgy, hogy kissé beteg vagyok erre a két órára. T döntött, és igaza volt (szerintem). Én pedig az utolsó percekig gondolkodtam. Tulajdonképpen vívódtam, ez a helyes kifejezés. Több dologból állt össze az egész. Már ezen a héten volt egy lógásom, hiányzásom, még kettőt begyűjteni egy hétre elég kellemetlennek éreztem. Főleg, hogy közbenjárás után (nagy kegyesen?) raktak át az újságíró szakra, mert amúgy nem fértem volna be. Szóval nekem itt még jobban kellene viselnem magam, mint a többieknek. Aztán T mondta, hogy nem árt ha pihenek, inkább maradjak. Aztán ezt én is gondoltam. Aztán fel akartam hívni anyukámat telefonos segítségért, de nem vette fel :D Majd az elindulás határidejének utolsó perceiben láttam, hogy elállt az eső. Wááááá. Mi legyen? Mi legyen? Járkáltam fel-alá. Kimentem az erkélyre (van olyanunk is höhö). Kinéztem, nézegettem. Mi a franc legyen??? Á, végül győzött a kötelességtudat.
Igen. Van bennem valami nagyon fura(?) mozgatórugó. Ami néha mondjuk beragad, bevallom. De most egyszerűen berántott. Hogy ha már nem esik, és nem is vagyok annyira beteg, miért ne mennék be? Miért lógnék? Beíratkoztam, ide járok, óra van. Nincs felmentésem. Be kell menni. Elképesztő, annak tudatában, hogy miket láttam/látok magam körül. Egyszerűen valami késztet, hogy igenis be kell menni te hülyegyerek, mert ez így működik. És vannak dolgok, amiket igenis meg kell tenni. Igenis el kell menni valamiért, amikor otthon pihenek, mert el kell intézni, vagy valamit venni kell valahol, ami messze van. És nem dőlne össze a világ, ha nem tenném meg. Esetleg elnézné anyukám stb. De valahogy, bár gyötröm hozzá magamat kicsit, de megteszem. Mert ott mozog bennem az a kis küytü. Lelkiismeret? Kötelességtudat? Nem tudom, minek nevezzem, a lényeg, hogy van.
Na és, hogy miért mondtam, hogy néha beragad. Mert szokott. Mert néha nem akarok észrevenni dolgokat, és ezt így kikapcsolom. Szóval nem vagyok nagy hős, meg tisztalelkű, meg minden... Ezt is hozzátehetem ahhoz, hogy vannak bennem ellentmondások. Olyan apróságok. Most nem is tudok más példát mondani, így lehet, hogy nem elég hiteles, de tényleg vannak. Néha egy-egy apró mozzanatnál jutnak eszembe, és visszaemlékezve, belegondolva jövök rá, hogy vannak. Nem biztos, hogy a személyiségem lényegi elemei, lehet, hogy csak pici szokások. De vannak.
Most pedig egy kicsit más. Tényszerű dolgok, de ha már aktuális bejegyzés, megemlítem. Ma megint fociztam, és már jobban ment, volt egy-két k*rva jó támadásunk. Élveztem. A végére persze megint kidöglöttem, de jó volt. Ja és kicsit már kezdek jobban lenni. Mármint egészségügyileg. Ugyanakkor a pénzem úgy fogy, hogy rossz nézni. Már alig van valami, pedig nem is költöttem egy diákbérleten, meg az egri hacacárén kívül komolyabb összeget. Nem igaz, hogy apróságokra elmennek napi ezer forintok. Félelmetes. Sz*rt se ér ez a magyar forint. Sajnos. Majd jövök.
