Már jóideje az egyik legfontosabb tulajdonságnak tartom az őszinteséget. Mikor még ’kisebb’ voltam, úgy gondoltam a lehető legtöbbet meg kell tennem azért, hogy őszinte tudjak lenni, és szerettem volna ha ez a gyakorlatban sikerül is. Reméltem, hogy az átlagnál legalább valamivel őszintébb vagyok, hogy van egy ilyen tulajdonságom, ami manapság kevésbé figyelemreméltó, de az én értékrendem szerint mégis ki tudnék tűnni vele.

Visszatekintve egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy sikerült. Rájöttem jópár régi baklövésemre évekkel később, és hiába mondják, hogy nem érdemes rajtuk rágódni, valahogy mégis lecövekeltem néhánynál jóideig. Kellemetlen, ez tény. Azonban tovább kell lépni, bármily kellemetlen. Egyszer hallottam egy ’tréfás’ mondást, miszerint: „kétféle ember létezik, aki őszinte, és akinek vannak barátai.”. Elsőre bizony jókat lehet derülni rajta, de igazán, valóban belegondolva borzalmas ez a gondolat. Ennyire leegyszerűsíthető ez az egész? Tényleg nem összeegyeztethető két olyan dolog, amiről úgy tudtuk valaha, hogy kéz a kézben kellene járniuk? Sőt, homlokegyenest ellentétek, aki őszinte, annak nincsenek barátai, mert az őszinteség miatt elveszített őket?

Miért elmélkedek ilyesmiről a születésnapom harmadnapján? Nem tudom. Miért ne? Ingadozó és változékony a hangulatom, akár az újkori kárpát-medencei időjárás. Amúgyis éjjel 2 elmúlt, mikor ezen sorokat gépelem, és ilyenkor ez már nem meglepő. De hogyan tovább? Tehát teljes őszinteség kellene hogy legyen egy barátságban? Azt mondanám, hogy igen. Alapvetően. És mi van akkor, ha ez nincs meg? Akkor ez kamubarátság? Esetleg egymás átverése, vagy a konfrontációk elkerülése érdekében fenntartott hézag? Persze az utóbbi könnyű kifogásnak hangzik.

Én most mégis valami másra gondolok. Mi van olyankor, ha a teljes őszinteség olyan lelki nehézségeket okozna, amivel képtelen megbírkózni az illető? Amikor szeretne valaki őszinte lenni, és hiába tudja, hogy így kellene, mégis nehezére esik. Amikor úgy gondolja az őszinteség esetleg nem javítana, vagy talán épp rontana a helyzeten, vagy akár fájdalmat okozna, akár az egyik, akár a másik félnek. Kellemetlen, ez tény. Ismét. Durvább esetben akár patthelyzet is lehet. Mi a teendő? Azt diktálná a lelkiismeret, hogy tartozik ennyivel az egyik a másiknak, bármilyen rossz is lehet bármelyiküknek, úgy a tiszta, ha őszinték vagyunk.

És mi a másik variáció? Titokban tartani, őrlődni, elfojtani. Melyik jár több fájdalommal? Jó kérdés. Illetve igazából szörnyű kérdés. De mégis fel kellene tenni. De vajon jön-e a válasz? Megszületik-e a megváltó döntés? A kérdés újabb kérdéseket szül. Ördögi körré kezd átalakulni a helyzet. A piszok egyszerű dolgokból így kerekednek ki az élet legbonyolultabb gordiuszi csomói. Tétlenkedve, de igyekszem őszinte maradni. Döcögős a gépezet. Melyik lesz akkor az igaz? Mondjuk én azt mondanám, barátaim vannak. Ajjaj. Ezek szerint... Meg kéne cáfolni azt az átkozott mondást.